2008. szeptember 1.



ŐSBEMUTATÓ SZENT KERESZT FÖLMAGASZTALÁSAKOR

2008. szeptember 14-én, vasárnap, a Szent Kereszt Fölmagasztalása ünnepén a Belvárosi Főplebániatemplomban szokásos énekelt (illetve ez alkalommal lehetőség szerint ünnepélyes), délután fél 4 órai szentmise egyben kortárszenei ősbemutatónak ad otthont. A szerző, aki egyébként a CLSMA pártoló tagja, orgonaciklusában olyan műfajteremtő művet alkotott, amely az ünnep gregorián propriumtételeinek és a mise ordináriumtételeinek rendjét és terjedelmét teljes tiszteletben tartja, sőt ezek zenei anyagából kiindulva látja el mintegy visszhanggal a régi római miserítusra jellemző "szabad felületeket". E liturgia- és zenetörténeti szempontból is kiemelkedő alkalomra, amely egyben beszédes tanúja a hagyományos római rítus időtlen érvényességének, mindenkit szeretettel várunk. Alább a szerző, a mű és az előadó rövid bemutatását olvashatjátok:

A SZERZŐ

Barta Gergely (1978-) zeneszerző. Diplomáit (egyházzene, zeneszerzés, karvezetés) 1997 és 2006 között, DLA fokozatát pedig 2007-ben szerezte a Zeneakadémián. 2006-tól 2008-ig Kodály-ösztöndíjas. 2005 és 2008 között az MTA-TKI kutatója, szakterülete a cantus planus multiplex közép-európai tételkészlete, valamint a kortárs liturgikus zene. 2007-től óradíjas oktató a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékén.

A KOMPOZÍCIÓ

A 2007-ben írt Primus liber organi három liturgikus sorozatot tartalmaz. Ezek közül a harmadik a klasszikus római rítusú szentmise számára, Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepére készült Missa Sanctae Crucis, melynek kilenc tétele az ünnep gregorián énekanyagán alapszik. A tételek sorrendje a következő:

1. Accessus altaris
2. Praeludium ad introitum
3. Ante praedicationem & Post praedicationem
4. Post offertorium
5. Post Sanctus & Post elevationem
6. In fractione
7. Ad communionem
8. Ad purificationem
9. Ultimum evangelium & recessus altaris

A mű kapcsolódása Szent Kereszt felmagasztalása ünnepéhez nem véletlen, hiszen keletkezésének évében, 2007-ben ezen a napon lépett életbe XVI. Benedek pápa "Summorum pontificum" kezdetű motu propriója. Ennek nyomán, a régi rítus keretein belül nyílt lehetőség egy, a miseproprium- és ordinárium gregorián tételeinek eléneklését egyaránt lehetővé tevő, szerkezetében az orgonamise valamennyi hagyományától eltérő kompozíció megírására és megszólaltatására.

AZ ELŐADÓ

Horváth Márton Levente 1983-ban született. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzést Fekete Győr Istvánnál, orgonát Elekes Zsuzsánál tanult. 2001-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. 2006-ban orgonaművészi-, 2007-ben zeneszerzői diplomát szerzett, Lehotka Gábor ill. Vajda János tanítványaként. 2007-től a Zeneakadémia Doktoriskolájának hallgatója. 2007-ben a Fischer Annie előadóművészi-, 2008-ban pedig a Kodály Zoltán alkotói ösztöndíj nyertese. Zeneszerzőként elsősorban kamara-, orgona- és kórusműveket komponál. Orgonaművészi repertoárjában a korabarokktól a kortárs zenéig minden stílus megtalálható. Az elmúlt években különös figyelmet fordít a legújabb magyar orgonazene tolmácsolására, számos ősbemutató fűződik nevéhez.

AZ ÉNEKELT TÉTELEK

A mise gregorián tételeit esztergomi dallamváltozatban szokásosan a CLSMA szkólájának hetes előénekesei szólaltatják meg Fehér Judit éneklőkanonissza művészeti vezetésével.