2009. február 28.

ÖT ÉVES A LAIKUS KÁPTALAN

A mai napon éppen öt éve annak, hogy a CLSMA alapító tagjai és számos további érdeklődő először jöttek össze Budapesten, a Keleti Károly utcai Krisztus Király-templomban, hogy együtt imádkozzák nagyböjt első vasárnapjának matutínumát az esztergomi rítus szerint. Akkor még egyikünk sem sejtette, hogy néhány éven belül meddig fejlődik ez a kezdeményezés, ahogyan ma is csak sejtésünk lehet a folytatásról. Ebből az alkalomból különösen is hálát adunk az eddigi kegyelmekért, és kérjük minden támogatónk imáját, hogy soha ne térjünk le a Gondviselés által kijelölt útról.

A fönt írtak egyébként nem tévesek: sajnos eddig mind a blogon, a káptalan történetét leíró részben, mind a nemrégiben kinyomtatott szórólapokon érdemtelenül öregbítettük egy évvel közösségünket. Első matutínumunk nem 2003-ban, hanem 2004-ben, méghozzá február 28-án, nagyböjt első vasárnapjának előestéjén volt, amely akkor ugyanarra a naptári napra esett, amelyikre idén. A tévedésért némi kárpótlást jelent ez a különleges, a temporális és a szanktorális számítás szerint egybeeső évforduló, amely csak ritkán adatik meg, és talán valóban új korszak kezdetét jelöli. Adja Isten, hogy ne csak új, hanem jobb korszak is legyen!

2 megjegyzés:

Főministráns írta...

Ad multos annos!

Névtelen írta...

"Hogyha az Úr nem épiti a házat, Hasztalan fárad, ki épiti azt, Hogyha az Úr nem őrzi meg a várost, Aki őrzi, hiába virraszt, Hasztalan nektek hajnal előtt kelni, Fönn fáradozni éjszakáig, És verejtékkel enni kenyeret, Pihentében is megad minden áldást, Annak az Úr, akit Szeret" Áldjon meg az Úr benneteket és oltalmazzon!