2009. augusztus 13.

LITURGIKUS TANFOLYAM KECSKEMÉTEN

A Kecskeméti Piarista Iskolához és Plebániához kötődő Liturgikus Kör Talmácsi József irányításával a közelmúltban (augusztus 3-7.) tanfolyamot szervezett a régi római rítus megismertetésére. A tanfolyam helyszíne a kecskeméti piarista rendház és templom volt, a házfőnök és a plebános úr nagyvonalúan látta vendégül a résztvevőket. Dél körül mindennap volt hagyományos szertartású mise, amelyet az első három alkalommal Ft. Alácsi Ervin János, majd kétszer P. Galaczi Tibor SchP, a piarista gimnázium tavaly szentelt, magyar-angol-hittan szakos paptanára celebrált. A résztvevők a délelőtti szekciókban készültek föl, délutánonként ministránsfoglalkozásokon vettek részt. Az egyes napokat - vacsora előtt - előadás zárta, előadók voltak Alácsi Ervin János, Acél Zsolt SchP, Telek Péter Pál és Talmácsi József. Az énekesekkel Katonáné Szabó Judit, a ministránsokkal Talmácsi József foglalkozott. A közös zsolozsma a laudes és a kompletórium közös végzésére terjedt ki, a Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom által kiadott könyvek szerint. A tanfolyam végére a kecskeméti közösség képes volt önerőből megvalósítani a hagyományos szertartású énekelt mise ünnepibb formáját.

A tanfolyam természetesen nem csupán ismeretterjesztő célt szolgált. A plebános úr ugyanis lehetővé tette, hogy ősztől Kecskeméten is megkezdődjék a régi rítusú, nyilvános szentmisék havonkénti celebrálása. A szervezők úgy döntöttek, hogy az egyébként is zsúfolt vasárnapi miseidőpontok szaporítása helyett minden hónapban egy hétköznapra eső, jelesebb ünnepet választanak ki, hiszen az eddigi tapasztalat szerint a hétköznapi misék is igen látogatottak, és a gimnázium diákjainak érdeklődésére is lehet számítani. A szentmisét egyelőre háromfős asszisztenciával, mindig énekelt formában tervezik végezni. Az első alkalomra szeptember 14-én, hétfőn este fél 7 órakor, Szent Kereszt Fölmagasztalása ünnepén fog sor kerülni. Istennek legyen érte hála!



Nincsenek megjegyzések: