2010. április 13.


AZ IDŐK JELEI VI. [FRISSÍTVE!]

Vigyázó szemünket egészen mostanáig Rómára és más külföldi városokra vetettük, az elmúlt hétvégén azonban az idők jelei Magyarországra is megérkeztek. Amint azt magunk előre hirdettük és az MKPK honlapján is olvasható, 2010 április 10-én, fehérszombaton Varga Lajos váci segédpüspök úr ünnepélyes főpapi szentmisét mutatott be a római rítus rendkívüli formájában Mátraverebély-Szentkúton, a ferencesek Nagyboldogasszony-templomában, követve ezzel a Római Kúria nagyobb prelátusainak és számos külföldi ordináriusnak sorozatunk előző részeiben látott példáját.

Az eseményt joggal nevezhetjük kivételesnek, sőt korszakalkotónak a hazai liturgia történetében, hiszen negyven évnyi szünet után ez volt az első régi rítusú missa sollemnis pontificalis, amelyet magyar püspök celebrált magyar területen magyar hívek részvételével. (Püspöki missa cantata 2008 decembere óta rendszeresen van Vácott, amelynek szintén Varga püspök úr a celebránsa, 2009 elején pedig egyszer Miklósházy Attila SI püspök is misézett a régi rítus szerint Torontóban. Ünnepélyes főpapi szentmisét magyar püspökként külföldön Paskai László bíboros mutatott be 2006-ban, külföldi főpapként Magyarországon pedig Edmond Farhat érsek 2008-ban.)

A püspöki nagymisére a hagyományos rítushoz kötődő hívek húsvéti zarándoklata adott alkalmat, amelynek ötletéért és a főpásztor hivatalos fölkéréséért ezúton szeretnénk köszönetet mondani a szentkúti ferenceseknek, különösen Fr. Kálmán Peregrin OFM kegyhelyigazgatónak. A zarándoklatról általában, továbbá annak másik liturgikus eseményéről, a (pót)húsvéti zsolozsmáról külön bejegyzésekben fogunk beszámolni, ezért most csak a szentmisével foglalkozunk.

Az alkalom különlegességére tekintettel viszonylag sok képet (összesen negyvenet) közlünk, és mindegyiket pontos leírással látjuk el. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mint minden kezdet, ez a pontifikális mise is igen nehéz volt, ami helyenként a felvételeken is meglátszik. Először is rendkívüli áldozatokba került a szükséges liturgikus paramentumok előteremtése, amelyek — az asszisztencia tagjaihoz hasonlóan — három különböző egyházmegyéből érkeztek (Vác, Eger, Esztergom-Budapest). Egyes — kevésbé alapvető — kellékeket még így sem sikerült beszerezni, ezeket tehát részben más módon pótoltuk, részben pedig teljesen elhagytuk. Az efféle apró részletek azonban szerencsére csak a túlképzett rubricistáknak szúrnak szemet, a szertartás érvényességét, esztétikai és spirituális összhatását nem érintik.

További áldozatot jelentett a szentmisére való felkészülés, az énekrend és a hívek kezébe adott kísérőfüzet összeállítása. Ez a Gloria.tv-n mindenki számára hozzáférhető, és segítségével könnyebben lehet értelmezni a szertartást bemutató képeket is. A liturgikus szolgálatot Varga Lajos püspök úr mellett Kovács Ervin Gellért OPraem (presbyter assistens), Alácsi Ervin (diakónus) és Fülep Dániel (szubdiakónus) látta el. Az asszisztencia tagjait nagyrészt (1. és 2. szertartó, turifer, 1. és 2. akolitus, infulista és gremialista) a Szent Mihály Laikus Káptalan adta, a librifer és a bugifer a Váci Egyházmegyéből, ill. az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből érkezett. Az éneket a káptalani szkóla nőtagjai szólaltatták meg, ill. vezették, az orgonánál három egyházzenész szolgált. A kórusban ülő papok Magyarország különböző pontjairól és a Felvidékről jöttek, a kánon alatt felvonult fáklyások a zarándokok közül kerültek ki.

A szentmisén tőlünk függetlenül megjelentek televíziós szakemberek és hivatásos fényképészek is, akik a maguk számára és szokása szerint örökítették meg a szertartást. Ennek módjába és mértékébe ugyan nem volt beleszólásunk, úgy tűnik azonban, hogy jelenlétük senkit nem akadályozott a liturgián való tevékeny és gyümölcsöző részvételben. Reméljük, hogy munkájuk eredményeként ez a felemelő szertartás nemsokára televíziós felvételen és számos szép képen lesz megismerhető mindenki számára. A most közölt fotókat a zarándoklaton részt vett hívek (F.H., R.G. és T.J.) saját képeiből válogattuk össze, akik ezáltal a bejegyzés társszerzőivé léptek elő. Mivel az alábbi képeken nem látszik, érdemes megjegyezni, hogy a résztvevők teljesen megtöltötték a kegytemplomot; többször feltűnnek viszont a Rimócról érkezett, népviseletbe öltözött zarándokok, akik a szentély és a padok között foglaltak helyet.


1. Bevonulás: turifer és akolitusok a menet élén

2. Bevonulás: megérkezik a püspök,
előtte és mellette a
ministri sacri, mögötte a capellani

3. Lépcsőima: a ministri sacri a Confiteort mondják,
közben a szkóla az introitust énekli

4. Tömjénbetét az oltárfüstölés előtt

5. Az oltár megtömjénezése, közben a szkóla a Kyriét énekli

6. A püspök a faldisztóriumnál az oltárfüstölés után

7. A püspök az oltár felé fordulva a Gloriát mondja,
amelyet közben a szkóla énekel


8. A szubdiakónus az oltár felé fordulva a szentleckét recitálja

9. A kórus az Alleluiát énekli, amelyet a püspök a faldisztóriumon ülve hallgat,
jobbra a kredenciaként szolgáló mellékoltár látható

10. A gremialista és az infulista

11. A librifer és a bugifer

12. A turifer és a két akolitus

13. Az evangélium olvasása, a kép előterében
a rimóci zarándokok egy Szűz Mária-kegyszoborral


14. A diakónus az evangéliumot recitálja

15. A püspök a faldisztóriumnál az evangéliumot hallgatja

16. A püspök homíliája a szószékről

17. A ministri sacri és az asszisztencia tagjai a homília elején

18. Felajánlás: a püspök kézmosása a faldisztóriumnál

19. Felajánlás: az áldozati adományok előkóstolása (praegustatio)

20. Felajánlás: a püspök a felajánlási imákat mondja az oltárnál

21. Felajánlás: az oltár megtömjénezése

22. Felajánlás: a püspök megtömjénezése

23. Felajánlás: a kórus megtömjénezése

24. Prefáció (a püspök mögött a paténát tartó szubdiakónus áll)

25. Sanctus: a fáklyások elfoglalják helyüket a szentély térdeplőinél

26. Kánon: Úrfelmutatás

27. Kánon vége: a püspök a Pater nostert recitálja

28. Áldozás: a diakónus és a szubdiakónus meghajol,
mielőtt a püspök magához venné a Szent Vért


29. Áldozás: a püspök az Ecce, Agnus Dei szavakat mondja

30. A nép áldoztatása, közben a szkóla a kommúniót énekli

31. Purifikáció az oltárnál

32. A püspök felhívása az áldozás utáni könyörgésre (postcommunio)

33. Püspöki áldás a szentmise végén, amelyet mindenki letérdelve fogad

34. Utolsó evangélium, amelyet a püspök az oltárnál olvas

35. Kivonulás: turifer és 1. szertartó

36. Kivonulás: akolitusok és keresztvivő

37. Kivonulás: 2. szertartó a kórusban ülő papokkal

38. Kivonulás: a püspök a ministri sacri kíséretében

39. Kivonulás: infulista, bugifer és librifer

40. Kivonulás: a szkóla tagjai


* * *

Ezzel a hatodik résszel befejezzük az idők jeleiről szóló sorozatot. És ha már ebben az Úr példáját követjük, aki hatnapos munkáját bevégezvén a hetediken végre megpihent, illő, hogy a sok nehéz látnivaló után mi is egy kis pihenőt tartsunk.


FRISSÍTÉS (2010 ÁPRILIS 14.):

Időközben újabb kitűnő képeket kaptunk, amelyeket már nem illesztünk be a fenti sorozatba, hanem függelékként teszünk közzé.

App. 1. A püspök beöltözése a sekrestyében

App. 2. Bevonulás: a püspök megérkezése a szentélybe

App. 3. A szentlecke után a szubdiakónus megcsókolja a püspök kezét

App. 4. Felajánlás: a kézmosás előtt lehúzzák a püspök gyűrűjét és kesztyűjét

App. 5. Kánon: Úrfelmutatás

App. 6. Kánon: megemlékezés a holtakról (Memento)

App. 7. Áldozás: a szubdiakónus megáldoztatása

Nincsenek megjegyzések: