2011. április 14.

NAGYHETI INFORMÁCIÓK

Kedden este lezártuk a gyömrői szállás- és étkezésigények listáját. Mivel az előjegyzéseknek megfelelő befizetéseknek csak kevesebb mint fele történt meg, pillanatnyilag 184 180 Ft hiányzik a szükséges költségekből. Ezt a káptalani vagyonból vagyunk kénytelenek meghitelezni, de nyomatékosan kérjük, hogy a résztvevők legyenek szívesek mihamarabb rendezni tartozásukat.

A szálláson előzetes tájékoztatásunkkal szemben nem tudnak törülközőt biztosítani, ezért erről kérjük, ki-ki maga gondoskodjék. Továbbá hirdetjük, hogy a szálláson nyolc darab nyolc- vagy tízágyas szobát tudnak rendelkezésünkre bocsátani, ezért házaspárok, családok külön elhelyezésére nincs mód.

FRISSÍTÉS

Kérjük, hogy hozzanak magukkal bögrét-poharat a mellékétkezésekhez és szükség esetén más evőeszközöket is (az ebédekhez kapunk, ezeket természetesen el is lehet tenni későbbre).

A nappali zsolozsmahórák végzéséhez mindazok, akik már megvásárolták a Diurnale Paulinum című kiadványunkat, legyenek szívesek azt magukkal hozni. A többieknek a helyszínen módjuk lesz hozzájutni a kötethez.

Nincsenek megjegyzések: