2012. augusztus 23.

Peregrinatio Fidei 2012

www.peregrinatio.hu

2. FRISSÍTÉS: módosult a jelentkezés végső határideje, 
szeptember 16-ára, egyszersmind ez lesz a befizetési határidő is.
Az új információ a vörössel kiemelt 
„Befizetés” szakaszban található!

Idén is megrendezzük azt a régi rítusú főpapi szentmisével egybekötött zarándoklatot, amelyet 2010-ben és 2011-ben Mátraverebély-Szentkútra vezettünk. Az időpont tavaszról őszre került át, és az idén Szent Mihály napjához (szeptember 29-éhez) kötődik. Egyúttal azt is szeretnénk, ha ez a program rendszeressé és minél szélesebb körűvé válnék, ezért mostantól fogva országos rendezvényként hirdetjük meg, Peregrinatio Fidei elnevezéssel. Mindenkit hívunk és várunk, aki ismeri és szereti a hagyományos római rítust, vagy ha még nem ismeri, szívesen venne részt egy ilyen szertartásokra épülő zarándoklaton. Az akció beköszöntője, az idei zarándoklat felhívása és a részletes program egy e célra létrehozott külön honlapon, a www.peregrinatio.hu-n olvasható. Alább az egyszerűség kedvéért idemásoljuk a legfontosabb tudnivalókat, a további információk a honlapon találhatók.



Általános tudnivalók

A zarándoklat fő eseménye a szeptember 29-én, szombaton, délelőtt 11 órakor tartandó Szent Mihály napi ünnepi pontifikális szentmise. A szentmisére az érdeklődésnek megfelelően Budapestről kora reggel zarándokbusz indul, valamint előreláthatólag más településekről is szerveznek buszokat (ezekről egyelőre az info@peregrinatio.hu e-mail címen tudunk egyéni felvilágosítást adni).

A zarándoklat keretében már előző este, azaz szeptember 28-án, pénteken elimádkozzuk a Szent Mihály-napi virrasztó zsolozsmát (matutínum és laudes), amely szintén nyilvános program. Azok számára, akik nemcsak a szombati szentmisén, hanem ezen az előző esti zsolozsmán is részt szeretnének venni, lehetőség van a kegyhely zarándokszállásán való megszállásra (1500 Ft), valamint a vacsora (700 Ft) és a másnapi reggeli (700 Ft) is megoldható. Ezen résztvevők számára nem tudunk különbuszt indítani, de terveink szerint együttesen, távolsági autóbusszal érkezünk a kegyhelyre (a távolsági buszjegy ára jelenleg 1860 Ft). A zsolozsmán résztvevők, akik vacsorát, szállást és reggelit is igényelnek, összesen 4100 Ft-os költséggel számolhatnak (+ a távolsági buszjegy ára).

A zarándokoknak szombaton a szentmise után ebédet tudunk biztosítani egységáron (1200 Ft), megrendelés szerint. A program a délutáni órákban a kegyhelyen végzett litániával és vesperással zárul, a buszok ezek végeztével indulnak vissza. A csak a zarándoklaton résztvevők, akik ebédet igényelnek, összesen 1200 Ft-os költséggel számolhatnak (+ a zarándokbusszal jövők számára annak 1 főre eső ára, ez a végleges létszámtól függően 1200—2500 Ft között várható).

A mátraverebély-szentkúti kegyhelyen az év minden napján, így zarándoklatunk alkalmával is teljes búcsú nyerhető, amelynek a szokásos feltételek (szentgyónás, szentáldozás, majd a megszentelő kegyelem állapotában végzett búcsúimádság). A búcsú intézményéről és részletes szabályairól bővebben a kegyhely honlapján lehet olvasni.



Jelentkezés

 

Minthogy pontosan tudnunk kell, hány jelenlévőre számíthatunk, nagyon fontos, hogy mindazok, akik részt kívánnak venni a zarándoklaton, az alábbiakban letölthető jelentkezési lapot e-mailben vagy postán visszaküldve jelentkezzenek.

Kérjük, hogy azok is jelentkezzenek, aki egyénileg kívánnak érkezni-távozni, és nem kívánják igénybe venni a helyszínen igényelhető étkezéseket!

Ha valamely helyszínről, nem budapesti plébániáról önállóan indul zarándokcsoport (saját szervezésű busszal), csak az indulók pontos összlétszámára van szükségünk (valamint arra az információra, hogy kérnek-e a helyszínen ebédet), és a kapcsolattartó nevére, aki a csoportot szervezi. Kérjük, hogy a kapcsolattartó jelentkezzen be az alább megadott e-mailcímen elérhetőségeivel, a kiindulási helyszín megjelölésével, hogy el tudjuk látni friss információkkal, plakáttal stb.




Végső jelentkezési határidő:
2012. szeptember 16.


Befizetés

Szeptember 16-a egyszersmind befizetési határidő is, tehát aki az utolsó napokban jelentkezik, legyen szíves a jelentkezésével egyidejűleg az alábbi számlaszámra „TELJES NÉV, zarándoklat” közleménnyel átutalni a szállás és/vagy étkezés (fent közöltek szerint) kiszámolt teljes összegét, valamint — ha a központi szervezésű zarándokbuszon is igényelt helyet — 1000 Ft előleget is, külön a buszra (a buszköltség hátralevő részét később kell majd befizetni, értesítés szerint).

Számlaszám:
Csontos Gergely — CLSMA
AXA Kereskedelmi Bank Zrt.
17000019-12263493

Közlemény rovatba: „TELJES NÉV, zarándoklat” (csoportos befizetés esetén a részletes névsort az info@peregrinatio.hu címre kérjük)! Aki nem biztos a befizetendő teljes összeg mértékében, annak ugyancsak a szervezési e-mail címen szívesen segítünk.